Ha fogászati kezelésre van szüksége, nem kell tartania a közösségi érintkezések, a távolságtartás betartása miatt, mert az időpontok adása során, a legfőbb szempont, hogy ne legyen torlódás!
A hozzánk érkezők vonatkozásában továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a kézfertőtlenítésre, a maszk használatára.
A rendelők és a váró levegőjét ózongenerátorral tisztítjuk.
Védőruházatunk a legmagasabb követelményeknek is megfelel.
Minden pácienst követően a kezelőkben történő fertőtlenítés kiemelt fokozatú!
Egészségügyi intézményként elengedhetetlen feladat számunkra annak megoldása, hogy szolgáltatásunkat minden körülmények között biztonságosan tudjuk nyújtani.
Olyan orvosi segédeszközöket használunk, amik egy fogorvosi rendelő számára is megfelelő védelmet nyújtanak a vírusok, baktériumok levegőben való terjedésével kapcsolatban, azaz tisztítanak és fertőtlenítenek.
A fogászati beavatkozásokhoz szükséges kezelőegység külön vízellátásröl működik, ami lehetőséget nyújt a felhasznált víz fertőtlenítésére, így nemcsak a beavatkozások során használt víz fertőtlenítős, hanem ennek következtében az elszabaduló vízpermet is az.
Ezen felül a levegőbe kerülő vízpára felfogására, és a levegőből történő minél gyorsabb eltávolítására egy speciális szűrőberendezést alkalmazunk, mely eljárás még biztonságosabbá teszi a rendelőben történő beavatkozásokat.
Fogászati rendelőnkben nem csak a kezelésektől nem kell félnie, de esetleges megfertőződéstől sem kell tartania.
Ha bővebben érdeklik újításaink, kattintson oldalunkra!
Gondoskodunk biztonságos fogászati ellátásáról.
Vigyázunk egészségére!