
Hogyan történik az implantáció?
Állapotfelmérés – konzultáció – implanttervezés
A konzultáció egy állapotfelmérést, tervezést és költségkalkulációt tartalmaz.
Implanttervezés
A tervezéshez különböző röntgen-, illetve CT felvételeket készítünk. Ezek segítségével vizsgáljuk a fogimplantátum tervezett helyén a csont minőségét és mennyiségét, valamint a tervezett implantátum és a természetes fog közötti távolságot is.
Ilyenkor dől el az is, hogy szükséges-e csontpótlás az adott területen, melyre a beavatkozás első vagy második lépcsője során kerül sor.
Kilinikánkon a Nobel Biocare cég által készített implantátumokat használjuk.
Ezt követően tudunk egy árkalkulációt adni a beavatkozás várható költségeivel kapcsolatban.
A műtét – azaz az implantátum beültetésének menete – azaz hogyan történik az implantáció?
A fogbeültetés helyi érzéstelenítésben történik, így a zsibbadáson kívül Ön semmit sem érez.
Első lépésként a műgyökeret építjük be, mely a nyálkahártya állcsontról történő lefejtése után a csontba történő fúrás útján kerül helyére. Ezután az implantátum felett összevarrjuk az ínyt.
Az implantációs műtét egy vagy kétszakaszos lehet.
Egyszakaszos műtét
A beavatkozás során az implantátum helyét a csontban különböző gépi és kézi eszközökkel alakítjuk ki, majd ebbe a csontfészekbe csavarjuk be magát a fogászati implantátumot. A fogimplantáció végén az implantátumot úgynevezett gyógyulási csavarral zárjuk le, és az ínyen ejtett metszést varratokkal egyesítjük.
Ennek az eljárásnak az előnye a kevesebb beavatkozás, és a gyógyulást követően, 6-8 hét elteltével azonnal el lehet kezdeni a fogpótlást.
Ha szükséges csontot pótolni, bizonyos esetekben azt is ebben a fázisban végezzük el.
Egyes esetekben a csontpótlás egy külön alkalommal történik.
Kétszakaszos műtét
Kétszakaszos beavatkozás során az implantátumot egy zárócsavarral látjuk el, és összevarjuk a sebet a 6-8 hetes gyógyulási folymatra. Ebben az esetben az ínyfomázásra, hogy a fog és íny találkozása élethű legyen, egy következő műtéti beavatkozás alkalmával kerül sor.
Mi is az az ínyformázás?
Ennek során azárócsavart egy ínyformáló csavarra cseréljük a még élethűbb és esztétikusabb lágyrészviszonyok elérése céljából.
Az Implantátum behelyezése
Az optimális lágyrészviszonyok elérése után eltávolítjuk az ínyformáló csavart, majd kiválasztjuk a megfelelő implantátum fejet és becsavarjuk azt az implantátumba.
Ekkor jöhet a precíziós lenyomatvétel és tervezés. Az implantátumfejek behelyezését követően lényegében a fogívekről készítünk egy lenyomatot, amire a fogtechnikai laboratóriumnak van szüksége a pótlás elkészítéséhez.
Fogpótlás, korona készítése
Az implantációs fogpótlások készítésére szakosodott kollégáink elkészítik a szájviszonyoknak megfelelő legoptimálisabb és legesztétikusabb pótlást. Fogpótlás egyéntől és szituációtól függően lehet korona, híd, de akár kivehető pótlás is.
Teljes fogsor beültetésénél szintén esettől függően lehet rögzített híd vagy kivehető pótlás.
Vázpróbák
A fogtechnikai laboratóriumból megkapott, de még félkész munkát bepróbáljuk a helyére, hogy az biztosan és pontosan illeszkedjék az implantátumra.
Külön előny, hogy rendelőnk egy épületben található a fogászati laboratóriummal, így a felépítmények, hidak, koronák elkészítése szempontjából könnyebb, gyorsabb eredményesebb az együttműködés.
Igazítás, harapás finomhangolása
A legprecízebb kivitelezés ellenére is előfordulhat, hogy a fogtechnikai labor által készített már kész pótlást a szájba helyezés alkalmával igazítani kell, hogy a későbbiekben ne okozzon a páciensnek diszkomfortérzést. Ilyenkor van lehetőség még a választott fogszín esetleges változtatására is.
Ingyenes kontrollvizsgálatok, gondozás
A fogimplantátum beültetés utáni gyógyulás alatt a kontrollok díjmentesek. A gyógyulást követően 3-6 havonta történik kontrollvizsgálat, amelynek során ellenőrizzük a páciens egyéni szájhigiénéjét és szükség esetén fejlesztjük azt. Ezen kontrollvizsgálatok alkalmával van lehetőségünk felderíteni az esetlegesen kialakuló gyulladásos folyamatokat, amelyeket korai időszakban lényegesen könnyebb kezelni, megelőzve így a fogimplantátum kilökődését.
Rendelőnkben több mint 18 éve végzünk implantációs beavatkozásokat. Dr. Szilágyi Emese és Dr. Németh Dániel komoly szakmai tapasztalatta végzi az implantációs beavatkozásokat.
Kapcsolódó videóink – az implantáció időzítése
Egy fontos szempont!
Bár az implantátum beültetése ma már rutineljárásnak számít, természetesen – mint minden műtét – kockázatokat rejthet magában. Érdemes hát jól felszerelt, megbízható fogászatot, és nagy tapasztalattal rendelkező szakembert keresni a beavatkozás elvégzéséhez. Fogászati központunkban minden egy helyen van ahhoz, hogy a fogászati implantátum beültetése, annak sikeres volta garantált legyen!
Szeretné, hogy végigvezessük ezen az úton?
A folyamat hosszadalmasnak és bonyolultnak tűnhet elő olvasásra, de nem az!
Ne feledje! A folyamat végeredménye örök életre szól!
A beavatkozásra pedig 10 év garanciát vállalunk! Önnek nincs más teendője, mint egyeztetni velünk egy időpontot az általunk felajánlott ingyenes konzultációra.
Egy lépéssel közelebb a megoldáshoz!
Ha további kérdése lenne, forduljon hozzánk bizalommal!
Kérdése van?
Időpontot szeretne?
Szeretjük a kedvezményeket! Találja meg az Önnek megfelelőt! Kattintson egyedi ajánlatainkért!
ŐSZI NYEREMÉNYJÁTÉK
Ha csatlakozik szájhigiéniai kezelésünkhöz kapcsolódó játékunkhoz, Ön mindenképp nyer, hisz nem csak egészségesebbé és szebbé teszi mosolyát, de ha a szerencse is Ön mellé szegődik, nyertese lehet egyik fogápolási csomagunknak is.
Játsszon velünk!
Kattintson a részletekért!
Ha szeretné Ön is élvezni kedvezményein előnyeit, iratkozzon fel információs levelünkre. Hírek, információk, kedvezményes ajánlatok havonta egyszer!