Amit mi gondolunk erről
A gyermekfogászat más, mint a felnőttek kezelése
Időigényesebb, több türelmet és empátiás készséget igényel a gyermekek fogászati ellátása. Ráadásul nem minden fogorvos tud a gyerekek nyelvén beszélni. A gyermekfogászatban rendkívül fontos, hogy a kezelések során miként oldjuk az esetleges feszültségeket, és hogyan válaszoljuk meg a koruknak megfelelően a gyermekek által feltett kérdéseket. Ez is komoly tapasztalatot és szakmai felkészültséget igényel.
A kisebbeket a kedvenc meséikből vett figurákkal tudjuk leginkább megközelíteni. Saját babájukon, plüssállataikon keresztül tudjuk megmutatni nekik, mi fog velük történni. Van akinél azonban az válik be, ha ő tartja a kezében a nyálszívót, nyújtja a vattarollnit. A nagyobbak megnyeréséhez pedig nem baj, ha kellőképpen tájékozottak vagyunk a legújabb zenei trendek, filmek és PC-játékokat illetően.
A legjobb módszer a beszoktatás
Ha szeretnénk, hogy gyermekünk ne féljen a fogorvostól, a beszoktatás a legjobb módszer a fogászati kezelésekkel kapcsolatos félelmek kialakulása ellen. Abban az esetben is, ha már érték esetleg rossz fogászati élmények a gyermeket, és már kialakult benne a fogorvostól való félelem. Kiváló módszer ez a félelmek oldására is.
Hogy miért?
Jó, ha a gyemekünk nem akkor találkozik először fogorvossal, amikor már esetleg fáj a foga. Ezért is fontos, hogy már az első fogak megjelenését követően elvigyük őt egy fogorvosi vizsgálatra.
Mi, gyermekfogorvosok a találkozások alkalmával minden esetben arra törekszünk, hogy a kezelés pozitív megerősítéssel, dicsérettel záruljon.
Türelem és játékosság az, ami minden kezelésünket jellemzi.
Minden esetben a lehetőségekhez igazítva alakítjuk a beavatkozások hosszát. Nem erőltetjük, ha kell, befejezzük legközelebb a kezelést. Fontosabb, ha a félős kisgyerek megengedett valamit, akkor azt mondjuk: „Szuper, mára ennyi elég volt. Nagy hős voltál!” A rövid beavatkozás komfortosabb a gyerekeknek, és legközelebb már bátraban, magabiztosabban érkeznek a következő kezelésre.
A jutalom pedig, minden esetben egy kis játék!
Aki titokban mindig szeretett volna liftezni a fogorvosi székkel, az itt megteheti.
A levegőfújó pedig – csodák csodája – lufit gömbölyíteni is tud. Ráadásként a varázsdobozunkból is mindig klehet meglepetést választani.
Az is számít, mi szülők hogyan viselkedünk.
Ha nekünk, szülőknek a hozzáállása könnyed, játékos és pozitív, a gyerek is úgy érzi majd, hogy nyugodtan rábízhatja magát az orvosra. Lehetőleg kerüljük a „minden rendben lesz”, az injekció és a fájdalom szavakat. Elég annyit mondanunk: „megmutatjuk a doktor néninek, hány fogacskád van.”
Ezért nem szerencsés például fogmosásra történő ösztönzés céljából a fogfájással történő riogatás, ijesztő történetek mesélése fogászati beavatkozásokról, hisz ezek ilyenkor, ha mégis probléma lesz, komoly nehézségeket okozhatnak.
Mt tehetünk mi szülők?
Jó, ha nem próbálunk közvetíteni a gyermek és az orvos között: „Hallottad, nyisd ki szépen a szád, különben nem lesz ajándék!”. Kerüljük a „látod, semmi sem volt az egész, kár volt ennyire félni!” , mondatokat, amelyekkel csak kellemetlen érzéseket keltenek a gyermekben.
Mi az, amivel még segíthetünk?
A játék a legjobb féleleműző! Már otthon el lehet játszani a helyzetet. Elég hozzá néhány egyszerű kellék: tükör, fogkefe, fogkrém. Pácienseknek mindig ott vannak a babák és a plüssállatok. Egy jó kis fogorvosi játékkészlet ajándékba pedig bármikor nagyszerű megelepetés lehet.
Ha fontos számodra, hogy gyermekednek pozitív viszonyulása legyen a fogászati kezelésekkel kapcsolatban, kérj időpontot.
Amire még figyelnünk kell!
A gyerekek nem félnek a fogorvostól, ám mi, szülők, ha szorongunk tőle, észrevétlenül adhatjuk át a félelem mintázatát a fogorvosi kezelésekkel kapcsolatban gyermekünknek. Ezért nem jó, ha beszoktatás címén magunkkal visszük saját fogászati kezelésünkre.
Ha te magad is félsz a fogorvostól, ezt érdemes elolvasnod! Egy hely, ahol nem olyan félelmetes beülni a fogorvosi székbe. SoulDental – Szorongás nélkül a fogorvosnál
Egy ötlet!
Az átélt események feldolgozásában segít, ha a fogorvosi kezelést követően lerajzoltatjátok gyermeketekkel az élményeket.
Töltsd fel a fotót a Facebookra, és jelöld meg oldalunkat, vagy hozzátok magatokkal a következő alkalomra.

Ha bármi kérdése lenne, írja meg bátran!
Ha érdekelnék gyerekfogászattal kapcsolatos tartalmak, kattintson gyermekfogászatunk, a DentalKópé – A mesebeli gyerekfogászat oldalára.