Hétfő - Péntek: 8.00 - 20.00

Szombat - Vasárnap: Zárva

Zugligeti út 60.

1121 Budapest

Kövess minket

Gyerekfogászat

Sok különbség van a felnőtt és gyermekfogászat között. Nem véletlenül hoztuk létre 2018-ban önálló helyszínen elsőként magán gyermekfogászatunkat – DentalKópé a mesebeli gyerekfogászat néven.
Rendkívül fontosnak tartjuk a gyermekek ellátása során a gyermekbarát környezetet, ezért másik helyszínen – a 1037 Budapest, Montevideo u. 3/A- ban  – mesebeli környezetben végezzük a gyerekek fogászati kezeléseit.

Nagyobb gyermekek kezelését – 12-14 év felett – felnőttfogászatunkon, a SoulDental Fogászaton végezzük. Ez esetben áraink – mivel már nem tejfogazatról, hanem maradófogazatról van szó, felnőttfogászatunk árlistája szerint értendők.

Filozófiánk

Hisszük, hogy lehet  élmény a fogászati kezelés! Színes, játékos hangulatú rendelőnkbe igazi mesevilágot varázsoltunk, így a legapróbbak is olyan szívesen járnak fogászatunkra, mintha csak játszóházba mennének. Munkánk során alapvető feladatunknak tekintjük a gyermekek magas színvonalú fogászati ellátása mellett, hogy kis pácienseinknek a fogorvoshoz, fogászati kezelésekhez való viszonyát, még korábbi rossz tapasztalatok ellenére is pozitív irányba fordítsuk. Ebben tud segítséget nyújtani félős és nem félős kis pácienseinknek is gyermekfogászatunk meséje: A kerekerdő fogászat.  MEGHALLGATOM

DSC_1345

Kezeléseink

Lézeres fogszuvasodás-mérés

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Lézeres fogszuvasodás-mérés

Az ózonkezelést a kezdeti fogszuvasodás megállítására tudjuk alkalmazni. Fontos tehát a fogszuvasodás pontos mértékének a meghatározása, ehhez azonban az emberi szemmérték nem elég precíz.

A lézeres fogszuvasodás-mérő műszer, a diagnodent segítségével a károsodott területet pontosan be tudjuk mérni, mert digitálisan kijelzi a fogszuvasodás mértékét. Ennek az eredménynek a függvénye, hogy kezelhetjük-e a fogat az ózonkezelés módszerével; amennyiben kezdeti stádiumot mutat a bemérő műszer, lehetséges az ózonterápia alkalmazása.

Ózonkezelés

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Ózonkezelés / kezdeti fogszuvasodás gyógyítása

A fogszuvasodást hagyományosan csak fogfúrással és a fogállomány- eltávolításával lehetett leküzdeni. A fogorvostudomány dinamikus fejlődésének köszönhetően létezik egy új szuvasodás-terápia a HealOzone. Feltétele, hogy a fogszuvasodás még a kezdeti stádiumában tartson, ezt azonban csak a fogorvos tudja megítélni a lézeres fogszuvasodás-mérő alkalmazásával.

Ózonkezelésnél a fogra egy speciális szilikon sapkát helyezünk, amely szorosan rátapad a fogra és vákumot hoz létre. Ez biztosítja azt, hogy a fognak kizárólag csak a kezelendő részét érje az ózon. Ezt követően 20 másodpercig kezeljük a fogat. Az erősen fertőtlenítő hatású gáz elpusztítja a szuvasodást okozó baktériumok 99,9 százalékát, anélkül hogy azt fúrni kellene. A magas fluorid tartalmú gél, amelyet az ózonkezelés után alkalmazunk, segít a károsodott fogszövet regenerálódásában. A fogaink egészségének megóvása érdekében ajánlott félévente ellátogatni a fogszakorvoshoz, aki még időben felismeri a kezdeti stádiumban lévő problémát.

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Tejfog tömése

Ha egy tejfog kilyukadt, azt ugyanúgy kezelni kell, mintha maradandó fogról lenne szó, hiszen a szájüregben folyamatosan termelődnek és terjednek a baktériumok, ezzel veszélyeztetve a már maradandó fogakat is.

Töméseink a kiváló minőségű, fluoridos, fényre kötő cementből készülnek, így a kezelést követően gyermeke azonnal ehet, ihat. Minden tömést készítő orvosunk kiemelkedően jó esztétikájú munkát végez, így a tömés abszolút beleolvad a környezetébe.

Barázdazárás

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Barázdazárás

A mélyen barázdált fogakat nehéz tisztán tartani, az ott megrekedt ételmaradék a szuvasodás melegágyát képzi. A gyerekek nehezen férnek hozzá hátsófogaikhoz, így általában ezeknek a fogaknak a romlása gyakran bekövetkezik.

A barázdazárás lényege, hogy a szuvasodásra hajlamos barázdált fogfelszínt kitisztítjuk, majd feltöltjük egy speciális folyékony tömőanyaggal, amely szétterül a barázdákban, majd egy speciális fényre megköt. A tömőanyag így képez védelmet a szuvasodással szemben, akár hosszú éveken át.

Ecsetelés

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Ecsetelés

A kisgyerekek még nem képesek olyan alaposan megtisztítani fogaikat, így fokozottan ki vannak téve a fogszuvasodás veszélyének. A tejfog szuvasodása sokkal gyorsabban terjed el a gyermek fogán, mint azt gondolnánk, ezért külön védelemre van szüksége.

Rendelőnkben használunk egy különleges fogvédő krémet, amely megerősíti a fogzománcot, ellenállóbbá teszi a fogat, és egyedülálló módon kiegyensúlyozza a szájüreg savháztartását. Pozitív hatásai mellett még az íze is nagyon kellemes, a gyerekek kimondottan kedvelik.

Fogkőeltávolítás, polírozás

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Szájhigiéniai kezelés – instruálás

A szájhigiénés kezelés során a fogászati higiénikusunk először teljesen megtisztítja gyermeke fogait a rájuk rakódott lepedéktől és fogkőtől, majd részletesen elmagyarázza és megtanítja gyermekének, hogyan tudja fogait továbbra is tisztán tartani mindennapjai során.

A fogakon idővel különböző lerakódások keletkeznek. Ezek közül a legfontosabb a foglepedék, ami a fogakra tapadt baktériumokból és körülöttük képződött puha fehéres mátrixból áll. A nyál oldott ásványanyagai, sók formájában tudnak kicsapódni a lepedékben, így jön létre a sárgás-barnás színű, kemény fogkő. A lepedékben és a fogkövön lévő baktériumoknak két káros hatása van: a fogon fogszuvasodás alakul ki illetve hatására az íny begyulladhat.

Gyökérkezelés

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Gyökérkezelés

Sokan gondolják, hogy a tejfognak nincs gyökere, pedig ez nem így van. Előfordul, hogy a tejfog gyökerében gyulladás jön létre, melynek tünete az ínyen lévő pattanásszerű pukli, gyulladás, amelyből genny is ürülhet.

Ilyenkor a fogfelszínen át megnyitjuk a fogacskát és kitisztítjuk a gyökereit, ezzel megszüntetve, csökkentve a gyulladást. A kezelés befejezése egy tömés, amellyel visszazárjuk a megnyitott fogat. A tömés alá egy gyógyszeres paszta kerül, hogy a benn maradt baktériumok is elpusztuljanak.

Altatás - Bódítás

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Altatás, bódítás

A gyermek gyógyszeres nyugtatása abban az esetben megoldás, ha egy előző kellemetlen fogászati élmény miatt a gyermek nem együttműködő, s emiatt nem végezhetőek el az indokolt kezelések.

A gyógyszeres nyugtatást olyan esetekben is alkalmazzuk, amikor az úgynevezett beszoktatási módszer nem éri el eredményét, azonban a fog állapota miatt nem halasztható tovább a szükséges beavatkozás. Bódításra időpontot csak az általunk már megvizsgált gyermek részére tudunk biztosítani, előre leegyeztetve az altató – és gyermek fogorvosunkkal. A gyógyszeres nyugtatást aneszteziológus orvos végzi, aki előzetesen megvizsgálja a kis pácienst, majd beadja a nyugtatáshoz szükséges gyógyszer mennyiséget, édes szirup formájában. A nyugtató hatásától számított 15 perc áll gyermek fogorvosunk rendelkezésére, hogy elvégezze a beavatkozást. Amennyiben a páciens ezek után sem együttműködő, véget ér a fogászati kezelés. A DentalKópé fogászat az erőszakmentességet képviseli, elzárkózik a kényszerítés alkalmazásától. A rendelőben a szülőktől is ezt a magatartási elvet várjuk el.

Fogszabályozás

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Fogszabályozás

Amit nem lehet elég korán kezdeni!
A szabálytalan fogazat több mint esztétikai probléma. A fogszabályozás nem csak azért fontos, hogy a fogak szépen álljanak, hanem azért is fontos rendezni az esetleges problémákat mert, ha a fogak állása nem megfelelő, rágási és hangképzési problémákat is okozhatnak.
A rendezetlen fogsor fájdalmassá teheti a rágást és étkezést, megnehezítheti a tiszta beszédet, nem beszélve, hogy növeli a fogszuvasodás és egyéb fogínybetegségek kialakulásának kockázatát is.
A fogszabályozás segítségével megszüntethetjük a torlódásokat, réseket, a fogak bedőlését vagy előre állását is. Épp ezért fontos odafigyelnünk a fogak fejlődésére már a kezdetekben is!
Mikor célszerű a fogszabályozást elkezdeni?
A fogszabályozást már akár négy éves korban el lehet kezdeni az állcsont és a fogak eltérésének kezelésével, azok fejlődési irányának meghatározásával.
Érdemes tehát már ilyen fiatalon, a tejfogak ellenére is, a gyerekeket fogászati vizsgálatra vinni, és szükség esetén elkezdeni a szükséges kezelést, hiszen későbbi, nehezebben korrigálható problémákat előzhetünk meg ezzel. A felnőtt és gyermekkori fogszabályozásról az itt olvashat.

Fontos információ!

Rögzített készülékekkel történő kezelést, csak felnőttfogászati rendelőnkben végzünk.

Kismamafogászat

1037 Budapest, Montevideo u. 3/A

+36 30 250 5210

+36 30 250 5230

Kismamafogászat

Él egy sztereotípia a köztudatban, amely szerint a kismamák fogromlásáért a méhében fejlődő magzat kálciuméhsége a felelős. A fogakban lévő kalciumot, nem befolyásolja a pocakban fejlődő csöppség. A megváltozott hormonszint eltérően hat bizonyos szervekre.

A száj nyálkahártyájában található ösztrogén receptorok felelősek az ilyenkor fellépő ínygyulladásért. Az áldott állapotban lévő nők napi étkezési száma gyakran megemelkedik, továbbá az édesség utáni vágyuk is megnő. Fontos tényező, hogy felborulnak a táplálkozási szokások is, így sokkal alaposabb szájhigiéniára van szükség ahhoz, hogy az egészséges szintet fent tudják tartani. Ám kismamaként gyakran kisebb szerepet kap a fogápolás, aminek gyakoribb fogszuvasodás, illetve fokozott ínygyulladás a következménye.  Terhesség első időszakában gyakori émelygés, illetve hányás következtében a fogak gyomorsavval történő érintkezése ugyancsak kedvezőtlen hatást fejt ki a fogszuvasodás kialakulása szempontjából. A várandóság időszaka a fogak védelmes szempontjából különösen fontos.

A kismamafogászati ellenőrző- és szűrővizsgálatokat felnőttfogászatunkon végezzük.

 

Témák, amelyek érdekelhetik

SoulDental Gyerekfogászati kezelések -DentalKópé - A mesebeli gyerekfogászat

Kíváncsiak vagyunk véleményére!  Értékelje oldalunkat!