
Fogpótlási lehetőségek
Az elveszített fogak pótlására a modern fogászati technológia számos megoldást kínál. Többféle technikai, kivitelezési és különböző árfekvésű megoldás közül választhat.
Egy biztos, a hiányzó fogat pótolni kell!
A foghiány nem csak esztétiki problémát jelenthet. A nem pótolt foghiány következménye lehet, hogy az ép fogak bedőlnek és elmozdulnak a hiány felé, a szemben lévők pedig meghosszabbodnak – kijjebb nőnek -, ezáltal gyökerük elveszíti a stabilitást. Ebből adódóan később rágási, hangképzési problémák is kialakulhatnak, megváltozhat az arckifejezés, pszichés problémák keletkezhetnek.
Súlyos, előrehaladott állapotban állkapocsizületi problémák is kilakulhatnak.
Még a kisebb hiányok is okozhatnak ugyanis funkcionális problémákat, és a káros hatásokat nemcsak hosszú, de rövid távon is érezhetjük már.
Épp ezért, célszerű mihamarabb gondoskodni a foghiány pótlásáról.
Hogy ez miért olyan fontos, erről bővebben itt olvashat.
Az alapos diagnosztika és a fogorvos részletes tájékoztatása után mindenki kiválaszthatja a számára leginkább testhez álló pótlást, legyen szó kedvező árú vagy akár prémium megoldásról.
Korona
Koronának nevezzük azt a fogművet, ami a fog látható részét teljes egészében beborítja, és amit cementezéssel ragasztanak a helyére. A páciens nem tudja eltávolítani a helyéről, ráadásul az implantátumok megjelenése óta nemcsak az eredeti fogakra készülhet ilyen pótlás, hanem implantátumokra is.
A fogászati koronák egyik legnagyobb előnye: az, hogy többféleképp is segíthetnek a sérült vagy hiányzó fogak helyettesítésében, ráadásul mindezt tartósan és megbízhatóan teszik.
A korona minden esetben egy erősebb vázból, valamint az arra ráégetett porcelánleplezésből áll. Készülhet fémötvözetből és porcelánból, illetve csak porcelánból.
Porcelán leplezésű korona – fémkerámia korona
Ez a leggyakrabban használt technika, a köznyelvben porcelán koronának hívják.
Készítésük során a nikkelmentes fogászati fémötvözetből készülő vázra égetik a porcelán leplezést. A fémkerámia-korona alapját a fémváz adja (lehet arany is, ilyenkor aranykerámiáról beszélünk); a cirkonkorona esetében pedig a fehér cirkónium-oxidra égetik rá a porcelánleplezést. Ezek a cirkontípusok a legerősebbek.
A porcelán – fémkerámia – korona előnyei
- nagy teherbírás
- relatíve esztétikus megjelenés
- kedvezőbb ár a fémmentes koronához képest
Procera – A fémmentes porcelán korona
A Procera AllCeram egy olyan fogászati rendszer, mely hosszútávú megoldásként teljesíti a legigényesebb esztétikai követelményeket is.
MIKOR AJÁNLJUK?
Abban az esetben, ha fogai többször áldozatul estek a fogszuvasodásnak, ezáltal nagy tömés vagy régi korona található a fogban. Ez esetben az igazán esztétikus megoldást egy olyan porcelán korona nyújthatja, mely nem fém alapra készül.
A Procera® fémmentes koronákkal nyugodtan mosolyoghat, fogai teljesen természetesek lesznek. Egy, de akár több fog teljes pótlása is megoldható a Procera AllCeram® fogászati rendszerrel. E lehetőség választása hosszú távú megoldást jelent, ugyanakkor teljesíti a legigényesebb esztétikai követelményeket is.

MIÉRT A TÖKÉLETES VÁLASZTÁS?
Természetes hatású és esztétikus!
A Procera rendszerénk újdonsága, hogy teljes egészében nélkülözi a fémet a koronák előállításához. A hagyományos koronák esetén egy fémvázra égetik a porcelánréteget, és az íny közelében az elvékonyodó porcelánon keresztül látszódhat az alatta lévő fém, ami esztétikailag kedvezőtlen. A Procera a hagyományos fémösszetevőket egy különleges ötvözettel, cirkónium-oxiddal váltja ki. Az így készülő váz fehér színű, tehát rendkívül esztétikus. A fényáteresztő képessége hasonló az igazi fogakhoz, így gyakorlatilag lehetetlen megkülönböztetni a Procera AllCeram pótlásokat a valódi fogaktól.
Megbízható!
A váz ezredmilliméternyi pontosságú, elkészítése teljes egészében számítógép által vezérelt, így az emberi tévedés lehetősége kizárt. Egy háromdimenziós szkenner letapogatja a fogorvos által levett mintából készített gipszmintát, majd az így nyert adatokat interneten keresztül az USA-ban működő Procera központnak továbbítják. Az itt elkészített vázra – az előre kiválasztott fogszín alapján – már itthoni fogtechnikai laboratóriumban készül a porcelánleplezés.
Biokompatibilis, nem allergizál!
A Procera AllCeram pótlások nem tartalmaznak semmilyen fémet. Ez azt jelenti, hogy az allergia kockázata gyakorlatilag kizárt. Kedvező tulajdonságainak köszönhetően, és megfelelő szájhigiénia mellett, az íny tökéletesen egészséges marad a koronák, illetve hidak körül.
A PROCERA RENDSZER ELŐNYEI A HAGYOMÁNYOS TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT KORONA-, HÍDPÓTLÁSOKKAL SZEMBEN
- 6 mikrométer pontosságú váz.
- Amerikában, a Procera gyárban optimalizált, specifikus gépek faragják kész zirkónium-dioxid tömbökből. Ezáltal sok hibaforrás kiküszöbölhető. (fogtechnikus „szemmértéke”, váz utókezelése során keletkező pontatlanságok, stb.)
- Amennyiben Nobel implantátumát (élethosszig tartó garancia) elveszti, amelyen Procera technológiával készült pótlás volt, a korona/híd vázát garanciálisan elkészítik az új implantátumra.
- 5 év törési garancia, bizonyos esetekben új lenyomat sem szükséges, hiszen a tőlünk kapott garancia papíron feltüntetett kódszám alapján előkereshető a váz elektronikus képe, amit a gyárban a gépek újra ki tudnak faragni.
- A garancia érvényes a világ összes országában, ahol a Procera technológiát használják.
MI TÖRTÉNIK, HA PROCERA KORONÁT VÁLASZT?
- A koronák elkészítésnek első lépése a fogak előkészítése, a csiszolás és a lenyomatvétel. A fogpótlás árának 50%-át ekkor kell fizetni.
A végleges korona, vagy híd elkészülési ideje általában hét munkanap. Ám addig sem marad fog nélkül, ideiglenes koronákat kap. - A második alkalommal történik a fogak próbája, amelynek során Ön ellenőrizheti a fogak alakját, méretét és a fogszínt.
- A fényre égetés, azaz a végleges kidolgozás ezek után készül az itthoni fogtechnikai laborban. Ezt követően a kész pótlást az előkészített fogakra ragasztjuk.
Hogy megőrizze fogsora szépségét, ne felejtsen a pótlás elkészülte után is rendszeresen kontrollvizsgálatra, professzionális fogkőlevételre jönni!
Híd
A foghiány pótlását implantátum beültetése nélkül fogászati híddal oldhatjuk meg. Foghiány esetén esztétikailag és funkcionálisan is tökéletes megoldást nyújthat a fogakra rögzített fix pótlás.
Ennek technikai megvalósítása a következő: a hiányt határoló szomszédos fogakra pillérkorona kerül, a hiány fölé pedig egy hídelem, és mivel ezeket a fogtechnikai labor egybeépíti, ezért a hiány fölött álló tag megfelelően tudja restaurálni a korábbi állapotokat.
A hiányzó fogak pótlása fontosabb, mint gondolnánk. Ez különösen kiváltképp érvényes az alsó sorban lévő hiányra, hiszen elmaradása, akár a felső fog elvesztését is okozhatja. Tökéletes megoldás lehet ez az önfeledt mosoly elérésében, továbbá biztosítja a magabiztos és elengedhetetlen rágófunkciót.

Fogsor
Kombinált fogsor
Ha egy páciensük nagy foghiánnyal bír, ám az implantáció anyagi vagy anatómiai okokból kifolyólag nem lehetséges, akkor kombinált fogsort készítünk. A fogpótlás ezen módja fix és kivehető részekből áll, amelyek között a kapcsolódást fém kapoccsal vagy egy esztétikusabb speciális és láthatatlan összekötő elemmel oldjuk meg.
Kivehető fogsor
Teljes foghiány esetén kivehető fogsort készítünk. Azoknak ajánljuk, akiknél az implantáció lehetősége valami oknál fogva nem áll fenn. Számukra tökéletes megoldást nyújthat a kivehető protézis, melynek megtámasztása teljes mértékben a nyálkahártya feladata. Ha valakinek sorvadt állcsontgerince van, annak a fogpótlás stabilitása nem lesz kielégítő, ez esetben van szükség a ragasztásra.
Amiben különlegesek vagyunk
A SoulDental Fogászat abban a kivételes helyzetben van, hogy egy épületben található a fogtechnikai laboratóriummal. Ennek a legnagyobb előnye, hogy esztétikus fogpótlásaink készítésekor a fogtechnikus saját szemével láthatja a maradék fogak színét, egyedi jellegzetességeit és ez alapján készíti el a megtévesztésig hasonló koronákat, héjakat, hidakat. Minden pótlásunk készítésekor tartunk egy úgynevezett mattpróbát, mely során a félig elkészült pótlás színét, alakját a pácienssel együtt ellenőrizzük a tökéletes eredmény érdekében.
Orvosaink, akik az esztétikai fogpótlásokban segítségére lehetnek
Időpontkérés
Fontosnak tartjuk a tájékoztatást, hisz a pontos utasítások, és azok betartása nagyban hozzájárulnak egy-egy beavatkozás kimenetelének sikeréhez.
Az itt olvasható és letölthető betegtájékoztatónk remélhetőleg segítségére lesz.
Pácienstájékoztatók
Árak – Korona
-
Porcelán leplezésű korona
-
135 000 Ft
-
Fémmentes Procera korona
-
185 000 Ft
Árak – Fogsorok
-
Fémlemezes fogsor
-
280 000 Ft
-
Kivehető fogsor
-
195 000 Ft
-
Fogsor alábélelés
-
42 000 Ft