Hétfő - Péntek: 8.00 - 20.00

Szombat - Vasárnap: Zárva

Zugligeti út 60.

1121 Budapest

Kövess minket

Esztétikus fogtömés – mintha a saját foga lenne

Esztétikus fogtömés – mintha a saját foga lenne

Amire megoldás az esztétikus fogtömés

A rendszeres szájápolás, fogmosás ellenére is előfordul, hogy elromlik a fog, szuvasodni kezd. De mi okozza a fogszuvasodást?

A száj ph értéke normál esetben semleges kémhatású. Ezt boríthatják fel bizonyos folyamatok, melyek, ha savas irányba tolják el a kémhatást, az a fogzománc károsodásához vezethet, melynek következtében kialakul a fogszuvasodás.  Ilyen folyamatok lehetnek bizonyos ételek fogyasztása, a káros baktériumok túlzott elszaporodása a szájban, melyek anyagcseréje során keletkezett savak károsítják a fog zománcrétegét. A szájban lévő baktériumok már akár a szájápolást követő fél óra múlva is jelentősen elszaporodhatnak, és az ennek következtében keletkező savak kezdik roncsolni a fogzománcot. A fogszuvasodás folyamata tehát nem más, mint a fogak felszínén kezdődő, és a mélyebb részek irányába hatoló folyamat, amely egyre előrehaladottabb fázisain keresztül a fogállomány roncsolódását, végül a fog elhalását eredményezi. 

A fogszuvasodás tehát nem egyik pillanatról a másikra alakul ki! A fogzománcból a savas kémhatás következtében hosszabb folyamat eredményeképp oldódnak ki az ásványi anyagok, amely  folyamat egy bizonyos mértéken belül még visszafordítható.
Hogy milyen stádiumában észleljük az elváltozást, annak a fogszuvasodás ellátása szempontjából van jelentősége.

 

ENYHE FORMA – DEMINERALIZÁCIÓ
Amennyiben a folyamat a zománc legfelső rétegét érinti, akkor megfelelő fogmosással, fluoridos fogkrémek, zselék használatával még megfordítható.
Kezeletlenség esetén az idő előrehaladtával a folyamat azonban egyre mélyebb rétegeket érint. A fogbélgyulladás kezdeti fázisát, amit  pulpahyperaemianak nevezünk, ekkor még a fog hidegre/melegre/édesre/sósra érzékeny, de a kiváltó inger megszűnését követően a panasz elmúlik.
Ez a folyamat még fogtömés készítésével visszafordítható.

 

A KÖVETKEZŐ FÁZIS A FOGBÉLGYULLADÁS – PULPITIS
Ebben a fázisban már a fertőző baktériumok behatolnak a fogbélbe, amely már  jelentős fájdalommal jár.  A folyamat előrehaladtával gyulladásos váladék képződik, tályog alakul ki a fog körül. A gyulladás átterjedhet a gyökércsúcson át a fog körüli szövetekre, a csonthártyára és a csontra is. Ekkor a fog már kopogtatásra, nyomásra érzékennyé válik, esetleg mozgathatóvá is. A gyulladás a csonthártyát áttörve utat tör, és lágyrészduzzanat alakul ki az arcon. Ekkor már általános tünetek is észlelhetőek: nyirokcsomó-megnagyobbodás, láz, esetleg nyelési nehezítettség, szájzár. Ez már komolyabb beavatkozást igényel.

 

HA TEHÁT

  • érzékeny a fogunk hidegre, melegre
  • gyakran kellemetlen szagú a leheletünk
  • ha néha enyhe, visszatérő fogérzékenységet, fogfájást érzünk, 
  • vagy diszkomfortérzetünk van egyik arcfelünkön
  • vagy ha már igen erős, intenzív fogfájásunk van

akkor célszerű minél hamarabb fogorvoshoz fordulnunk, mivel valószínű fogszuvasodás áll problémánk hátterében, és minél korábban kezdik meg a kezelést, annál  kisebb beavatkozással orvosolható az elváltozás.

Nem érdemes tehát halogatni!
Ha fél a fogorvostól, és ez tartja vissza, ezt mindenképp el kell olvasnia! – Szorongás nélkül a fogorvosnál  

Mi a teendő, ha szuvas egy fog?

Ha már kialakult a fogszuvasodás, számtalan korszerű lehetőség áll rendelkezésünkre kezelését illetően.
A megoldás mindig  a probléma mértékétől függ, azaz, hogy a fog mely rétegét érinti a probléma. Ez sok esetben diagnosztikai eszközök segítségével dönthető csak el, de van, hogy a beavatkozás során derül ki, hogy szükség lesz-e akár gyökérkezelésre.

A fogtömés menete

Az első lépés tehát,  hogy megállapítsuk, pontosan milyen komoly a probléma. Az üregképződéssel járó fogszuvasodás felismerése nem nehéz feladat, a kezdeti szuvasságé  azonban nem könnyű, nagy gyakorlatot kíván, különböző segédeszközök használata szükséges az alapos vizsgálathoz. (speciális szonda, száloptikás lámpa). Ezeknek főként a korai stádiumú, nehezen észrevhető elváltozások esetén van jelentősége, amikor még nincs panasz, és akár visszafordítható a folyamat. Komolyabb szuvasodás esetén, már jól láthatóvá válik a probléma.
Esetenként szükség lehet diagnosztikai eszközök alkalmazására is a pontos diagnózis felállítása érdekében. Kisröntgen, panorámaröntgen. 

  1. A  kezelés ismertetése. 

Rendkívül fontosnak tartjuk  a páciensek tájékoztatását. Mi fog történni, várhatóan meddig fog tartani. Mire számítson. Várható-e, hogy esetleg egy másik kezelés kombinációjára is szükség lesz a fogszuvasodása kezeléséhez. Úgy tapasztaljuk, hogy ez a félős, izgulós páciensek esetében különösen kedvező hatású.

  1. Érzéstelenítés

A legtöbb fogászati beavatkozáshoz hasonlóan a fogtömés is helyi érzéstelenítésben történik. Ez garantálja, hogy a kezelés teljesen fájdalommentes beavatkozás legyen.

  1. A szuvas szövetrészek eltávolítása

Egy fogászati fúróval eltávolítjuk az elhalt, szuvas részeket. 

  1. A lyukas fog fertőtlenítése

Ez a baktériumok maradéktalan elpusztítása miatt szükséges lépés, ami csökkenti a tömés utáni fogfájás valószínűségét is. 

  1. Alábélelés 

Az esetek többségében alábélelést is alkalmazunk. Ez egyrészt jó alapot ad a tömőanyagnak, másrészt lezárja, szigeteli a dentint. Ha különösen mély szuvasodásról van szó, gyógyszeres alábéleléssel kezdünk. Ez a fajta alábélelés nyugtató, gyulladáscsökkentő hatással van a fog belsejében található fogbélre.

  1. A tömőanyag behelyezése

Ez a fázis  valójában a fogtömés, a fog hiányzó részének a pótlása, magának a fogpótlásnak a szakasza.  Ennek során a tömőanyagot több rétegben visszük fel a megfelelően előkészített, megtisztított  üregbe, Így sokkal teherbíróbb és stabilabb lesz a végeredmény.  Emiatt ez viszonylag hosszadalmas folyamat. A lágy tömést ugyanis egy úgynevezett fotopolimerizációs eljárással szilárdítjuk meg, minden réteget külön-külön. Ez azt jelenti, hogy a rétegeket egy speciális eszközzel néhány másodpercig megvilágítjuk. Ennek hatására a tömés tökéletesen megköt. 

  1. Polírozás

A fog végleges formájának kialakítása. Ebbe nem csak az esztétikai megjelenés tartozik bele, hanem a tökéletes harapásmagasság kialakítása is. 

Milyen tömőanyagok léteznek?

KOMPOZIT TÖMÉS
A fogszínhez igazítható színű, ahhoz kémiailag rögzülő, fényre kötő tömőanyag .
A kompozit tömőanyag használatával az eredetihez megszólalásig hasonló minőségben rekonstruálható a szuvas fog. A kötőanyag rendkívül erősen tapad a foghoz. A végeredmény pedig egy mind anatómiailag mind pedig színhatását tekintve egy harmonikus, komfortos, a harapásba pontosan illeszkedő fogtömés. 

 

AMALGÁM TÖMÉS
Régen a leggyakoribb tömés az amalgámtömés volt. Ma már mi  nem használunk amalgámot a fogtöméshez, mert nem esztétikus, és a felszíne egy idő után korrodálódhat, és kioldódhat belőle a fém, ami mérgező higanyt tartalmaz.
Az amalgámtömések káros hatásáról: Tényleg káros lehet az amalgamtömés? blogbejegyzésünkben olvashat.
A már nem megfelelő széli záródású és régi amalgámtöméseket is célszerű, modern tömőanyagokra cserélni. Az amalgámtömések cseréjéről  Fogtömések oldalunkon olvashat.

 

BETÉTEK – INLAY/ONLAY
A betét olyan szilárd, előre levett minta alapján készülő a fog hiányzó részét teljesen leképező szilárd anyag. Betétet akkor javasolunk, amikor nagy a szuvasodás a fogban, és a fog anyagából a régi tömés és a szuvas területek eltávolítását követően kevés marad, így a fog csak igen nagy töméssel lenne helyreállítható. Az átlagos tömések velejárója a zsugorodás, így a fog és a tömés között rés alakulhat ki, ahol a baktériumok megtelepedhetnek, ezzel újra szuvasodást okozhatnak.
Gyökérkezeléskor is célszerű a betét alkalmazása, mivel a beavatkozás következtében hosszú távon a fogak szerkezete meggyengül, ezáltal könnyen törhet, onlay segítségével viszont a károsodott fogak lényegesen tovább megmaradhatnak.
A betét készülhet fémből (arany, ezüst-palládium), kompozitból, vagy porcelánból. A betét előnyeiről Betétek című blogbejegyzésünkben olvashat.

E fentiekből  következik tehát, hogy a fogszuvasodás nem ördögtől való folyamat, és  megfelelő szájhigiéniával kialakulása jelentősen csökkenthető, folyamatos kontrollvizsgálattal pedig könnyen, még a komolyabb elváltozások kialakulása előtt észlelhető és orvosolható. 

Vannak fogászati beavatkozások, melyek szintén segítenek a fogszuvasodás  megelőzésben.

Professzionális száhigiéniai kezelés fogkőeltávolítás

A fogainkon kialakult fogkő nagyban hozzájárul a fogszuvasodás kialakulásához, mivel kiváló táptalajt biztosít a baktériumoknak. Mivel a fogkövet, ha már kialakult, magunk nem, csak dentálhigiénikus vagy fogorvos tudja eltávolítani, célszerű félévente, de legalább évente elvégeztetnünk a szájhigiéniai kezelést, azaz a fogkőeltávolítást.
A professzionális szájhigiéniai kezelés során a dentálhigiénikus nem csak teljesen megtisztítja a fogainkat a rájuk rakódott lepedéktől és fogkőtől, de részletesen elmagyarázza, és megtanítja, hogyan tudjuk fogainkat továbbra is tisztántartani a mindennapok során.

Barázdazárás
Bizonyított, hogy a fogszuvasodás leggyakrabban a kis- és nagyőrlő fogak barázdáiban, azok gödröcskéiben, valamint az egymással érintkező fogfelszíneken keletkezik, azaz ott, ahol leginkább nehezített a fogak tisztítása.
A hátsó fogak védelme érdekében fejlesztették ki a barázdazárás technikáját, melyet kifejezetetten ajánlunk, a nagyőrlő fogak kibújását követő fél éven belül.  A barázdazárás során ezeket a mély, nehezen tisztítható barázdákat egyenlítjük ki, ezáltal tisztántartásuk lényegesen könnyebbé válik.

Mi, a mosoly szakértőiként, csak azt tanácsolhatjuk, ha szeretné, hogy fogai egészségesek maradjanak, ha szeretné elkerülni a fogszuvasodás kialakulását, célszerű komolyan venni a mindennapos alapos fogtisztítást, továbbá a rendszeres fogkőeltávolítást és fogászati kontrollvizsgálatot.

Bizonyára mindannyiunknak van tömött foga. Ezek a tömések, bármennyire jók, nem egy életre szólnak. Gyakran előfordul, hogy a régi tömések egy idő után nem zárnak tökéletesen  a széli részeken. Ebben az esetben könnyen újra alászuvasodhat a fog.
Nem beszélve arról,  hogy a rendszeres szájápolás, fogmosás ellenére is előfordul, hogy elromlik, szuvasodni kezd egy fog. Érdemes gyakran ellenőriztetnünk fogaink állapotát, mivel a kialakult esetleges szuvasodást szempontjából annál kedvezőbb a helyzet, minél korábban kerül a felszínre a probléma.

A témával kapcsolatos esetek

Kérdése van? Írja meg!





    Időpontkérés

    Tetszett a cikk?