Hétfő - Péntek: 8.00 - 20.00

Szombat - Vasárnap: Zárva

Bimbó út 139/B

1026 Budapest

Kövess minket

Mivel foglalkozik egy parodontológus? Dr. Szilágyi Emese parodontológus szakorvost kérdeztük

Mivel foglalkozik egy parodontológus? Dr. Szilágyi Emese parodontológus szakorvost kérdeztük

Mivel is foglalkozik a parodontológia, egy parodontológus?

Fogászatunk e területének legképzettebb és legelhivatottabb szakemberével, Dr. Szilágyi Emese parodontológusssal és implantológussal beszélgettünk.

Tartalom

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán végzetem, az első két év általános fogorvosi praxisban eltöltött idő után szakvizsgáztam fog és szájbetegségekből, majd ezt követően kezdtem el szakosodni a parodontológia területére, és 1997- től dolgoztam a Parodontológiai Klinikán. 2002-ben, amikor bevezették a szakvizsgát le is szakvizsgáztam parodontológusként.

Fogászatunkat, a SoulDental Fogászatot több mint 20 éve nyitottuk 2002-ben. Kezdetben DentalCoop néven, majd 2020. márciusában bekövetkező névváltoztatásunkat követően SoulDental néven várjuk pácienseinket. E név felvétele különösen fontos volt számomra, amivel hűen tükrözi a fogászathoz fűződő attitűdömet, amivel szerencsére kollégáim is azonosulnak, miszerint szívvel és lélekkel  közelítünk a Páciensek és a fogászat minden területéhez, és minden percben igyekszünk így végezni munkánkat.

mkd-team-image
Dr. Szilágyi Emese
parodontológus fogszakorvos, implantológus

Pontosan mivel is foglalkozik egy parodontológus?

A fogak körüli szövetek összességének az elnevezése a periodontium. Ezeknek a fogkörüli szöveteknek a betegségeivel foglalkozik a parodontológia, azaz a parodontológus ennek a területnek a szakorvosa.
E terület rendkívül szerteágazó.
A peridontiumba beletartozik a fogakat átölelő csont, a csontot és a fogakat összekötő vékony kötőszöveti, vagy parodontális rostok, illetve a csontot kívülről borító íny, a gingiva. Tehát összefoglalva az ínynek, a gingivának illetve a fogágynak, azaz a tartószerkezetnek a betegségeivel foglalkozik egy parodontológus.

A parodontológia alapvetően egy fiatal tudományág, közel ötven éve ismerték fel e tudományterület fontosságát, majd ezt követően szép lassan a fogászat önálló szakirányává vált. Magyarországon körülbelül 2001 óta van parodontológiai szakosodás.
Szerencsére egyre inkább elterjed az a szemlélet, hogy a fogágyat érintő területekekkel szakorvos, azaz parodontológus foglalkozzon.

Mennyire meghatározó a SoulDental Fogászatban a parodontológiai szakirány?

A parodontológiai szemlélet megléte fogászati tevékenységem során, az első pillanattól kezdve fontos volt számomra. Ezért fogászatunkon amellett, hogy minden területre kiterjedő parodontológiai szemlélet uralkodik, ezzel párhuzamosan parodontológai szakképzés is zajlik, miután rendelőnket 2004-ben parodontológus rezidensképző hellyé akkreditálták.
Jelenleg két parodontológus rezidens képzése folyik fogászatunkon. A parodontológiai rezidenseink a fogágybetegség kezelésének minden aspektusát itt sajátítják el rendelőnkben.

Parodontológiai szemléletünk mellett kiemelt figyelmet fordítunk az ínygyulladás és a fogágybetegség megelőzésére fordított felvilágosításra, tájékoztatásra, és mindezek mellett a páciensekhez való empatikus hozzáállásra, különös tekintettel a stresszmentes, fájdalom- és félelemmentes kezelési módokra.

Mit jelent az pontosan, hogy parodontológusi szemlélet?

Az, hogy egy élő parodontológiai, parodontológusi szemlélet van rendelőnkben, az alatt azt értem, hogy annak a munkának a minősége, amit a fogászat egyéb területén végzünk, legyen az egy korona, akár egy tömésszél, úgy van elkészítve, ami minden szempontból tiszteletben tartja, óvja a parodontális szöveteket, ha ez nem így történne, és akár egy kicsit is pontatlan vagy eláll, vagy nagyon le van süllyesztve az íny alá,  akkor úgynevezett iatrogén állapotként is kialakulhat a fogágybetegség.

Ha egy rendelő parodontológiai szemlélettel dolgozik, akkor maximálisan tiszteletben tartja a parodontális szövetek épségét. Úgy dolgozik mindig a szájban, hogy folyamatosan arra törekszik, hogy a beavatkozásai következtében parodontológiai problémát ne okozzon.

Büszke vagyok rá, hogy a rendelőnkben tevékenykedő 4 dentálhigiénikus is szoros felügyeletem alatt tökéletesítette tudását, és nem csak az orvosaink, de ők is ezzel a szemlélettel, igényességgel végzik munkájukat.

Milyen gyakori probléma a fogágybetgeség?

A fogágybetegség Magyarországon népbetegségnek számít. Szinte az egész társadalmat érinti az íny illetve fogágy kisebb vagy nagyobb fokú elváltozása.
Ennek kialakulásáért leginkább a nem megfelelő szájhigénia okolható. A fogakon felhalmozódó lepedék ugyanis hosszabb távon fogkővé alakul. A lepedék és a fogkő tartós jelenléte pedig minden esetben a fogíny gyulladásához vezet. Amennyiben ugyanis fogkő, illetve lepedék van az ínyszél vonalában az ínygyulladás mindenkinél kiváltódik, de ennek az ínygyullasnak a talaján kialakuló fogágybetegség csak az arra hajlamos egyéneknél alakul ki.

A fogágybetegség veszélye leginkább kezdeti, észrevétlen tüneteiben rejlik. Mivel probléma eleinte nehezen észlelhető, később azonban komoly következményekkel jár. Fontos tudni, hogy a kezeletlen fogágybetegség sajnos a fogak elvesztéséhez is vezethet.

A parodontológus feladata tehát a fogágybetgeség kezelése. Milyen kimenetele lehet a fogágybetegségnek?

Mit korábban említettem a fogágybetegség veszélye leginkább kezeletlenségében rejlik. Az észrevételen tünetek miatt az érintettek gyakran nem fordulnak szakorvoshoz, azaz parodontológushoz.
A hosszú látencia következtében a kialakult ínygyulladás az erre genetikailag hajlamos egyéneknél mélyebbre, a fog tartószerkezetére is ráterjed. Ilyenkor a fogak és az íny között mély tasakok alakulnak ki, melyek tele vannak speciális gramm negatív baktériummal, amelyek a csontot direkt úton is pusztítják, de a vérkeringésen keresztül toxinokat juttatnak a test egészébe, ami egyéb, az egész szervezetet érintő következményekkel is jár. A fogak a csont folyamatos pusztulása miatt elkezdenek mozogni, és a betegség kimenetele akár a fogak elvesztése is lehet. A fogágybetegség gócbetegség, mely a szervezet egészére kihat, és a gyulladás talaján más betegségek előfordulása, illetve súlyossága is megnő, mint pl a stroke, infarktus, diabetes, koraszülés.

Fontos tudni, hogy fogágybetegség kimenetele a korai felismerésen és azt követő folyamatos és szakszerű gondozáson múlik.

Kik a leginkább veszélyeztetettek a fogágybetegség szempontjából?

Tulajdonképpen azok a leginkább veszélyeztetettek, akiknek a családjában már előfordult fogágybetegség.
A fogágybetegség kialakulása szempontjából leginkább bizonyos kiváltó tényezőkről beszélhetünk, melyeknek együttes fennállása hatványozottan hozzájárul a betegség előfordulásához.
A fogágybetegség kilakulása alapvetően genetikai hajlam kérdése, de a rossz szájhigénia, a valamilyen okból kialakuló fokozott rágóerő, a dohányzás, a cukorbetegség, a tartós stressz hatás, a szervezet valamilyen okból történő védekezőképességének csökkenése mind-mind  hajlamosító tényező lehet.

Miből áll pontosan a fogágybetegek kezelése, azaz a parodontológus munkája?

Az első lépés az akutan fennálló problémák kezelése, ami előrehaladott állapot esetén a  a reménytelen fogak eltávolításával kezdődik, hogy azok ne legyenek rossz hatással a megtartható fogak parodontiumára, azaz fogágyára.
A következő  lépés a betegséget kiváltó tényezők eliminálása, azaz a fogkő eltávolítása. Igyekszünk kizárni minden olyan tényezőt, amely a fogágy egészségét veszélyeztetheti. Ez más szakterületek bevonását is jelentheti, mint a konzerváló fogászat, vagy például a fogszabályozás.
Ezt követi a gondozás fázisa, ami rendszeres parodontológus által végzett szájhigiéniai kezelést jelent. Az gondozás fontos része a kezelésnek. A betegség kimenetele szempontjából fontos fenntartani a szakorvos által elért állapotot, ezért minimum félévent, de az előírtak szerint meg kell jelenni a kontrollvizsgálaton, amely során fogkőlevétel, egyéni szájhigiénés tanácsadás, szükség esetén rtg. felvétel készítése is történik.

Tudni kell, ha már egyszer kialakult a betegség, annak kezelése élethosszig tart!
Az egyszer már aktív fogágybetegségen átesett egyén rendszeres professzionális mechanikai fogtisztításra és ellenőrzésre szorul.

Ha fogágybetegek vagyunk, miért fontos, hogy parodontológushoz forduljunk problémánkkal?

Amint a fentiekből is kitűnik, a parodontológia a fogászat egy nagyon speciális és összetett szakága, és a parodontológiai betegek kezelése egy rendkívül összetett folyamat, a hosszútávú sikeres terápia sokszor más szakágak közti együttműködés eredménye.
Mindezek mellett a fogágybetegség különösen olyan betegség, ahol a páciens és a fogorvos, parodontológus aktív együttműködése az alapja a betegség megelőzésnek, és a kezelés sikerességének.
A parodontológus felelőssége és feladata tehát rendkívül szerteágazó a fogágybetegséggel kapcsolatban. Alapvető feladatának kell lennie az egészségtudatos magatartás fejlesztésének a páciensekben, de nagy hangsúlyt kell fektetnie a pedagógiai, pszichológiai módszerekre is.
A betegség kimenetele szempontjából fontos a korai felismerés, az otthoni rendszeres és alapos fogápolás fontosságának felismertetése, és persze a parodontológiai gondozás, ami a parodontológus által végzett parodontális tisztításból, szükség esetén parodontális műtétekből áll.

Hogy miért nem jó, ha csak dentálhigiénikushoz vagy csak fogorvoshoz jár a fogágybeteg páciens?
A parodontológiai gondozás több mint egy egyszerű fogtisztítás. A parodontológiai betegeknél a szájhigiéniai kezeléseket alaposabban, gyakrabban, mélyebb rétegekbe hatolóan kell elvégezni, mint amire egy dentálhigiénikusnak lehetősége van. A kezelés során pedig a beteg állapota gyakran tesz szükségessé parodontológaiai műtéteket, melyek segítségével redukáljuk a parodontális tasakok mélységét, ezeket azonban egy általános, vagy egyéb specializációkkal rendelkező fogorvos nem tud elvégezni.

Tulajdonképpen a parodontológus az íny specialistája, olyan mint egy plasztikai sebész, csak a száj területén. A szájsebészektől eltérően egészen finom plasztikai sebészeti eszközökkel dolgozik, és miután segít az akut gyulladás megszüntetésében, különböző helyreállító műtéti beavatkozások elvégzésével képes visszafordítani a véglegesnek tűnő elváltozásokat. Nem csak esztétikai, de egészségügyi szempontból is!
Hogy mindezeket a legmagasabb színvonalon tudjuk ellátni, folyamatosan törekszünk arra, hogy fogászatunk a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel és lézertechnológiával rendelkezzen, ami nagy segítség e fenti feladatok ellátásában.

Páciensvélemény

mkd-team-image
Dr. Toró Lilla
gyermekfogorvos
mkd-team-image
Dr. Németh Dániel
konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos, parodontológus rezidens

Kapcsolódó videóink

A fogágybetegséggel kapcsolatos írásaink

Témák, amelyek érdekelhetik

 

Tartalom

Tartalom